Elérkeztünk a negyeddöntőkhöz az e heti 250-es tornákon. Johannesburgban nem lett rekordbeállítás. 3 dél-afrikai versenyző jutott a 8 közé (Kevin Anderson, Rik De Voest és Izak Van Der Merwe), míg 1988-ban ugyanitt 4-en jutottak el a torna ezen szakaszához. Bent van még Devvarman, Greul, Beck, Mannarino és Dancevic. A hazai Anderson egyébként a még legmagasabban kiemelt játékos (4.).
Zágrábban többnyire a papírforma érvényesül. Cilic (1.) -Mayer (5.), Gasquet (4.) – Berrer (8.), Bogomolov Jr. – GG Lopez (3.) és Dodig – Ljubicic (2.) negyeddöntőket rendeznek holnap. Ugye Dodig még az 1. körben verte a hatodik kiemelt Granollerst, míg Bogomolov 19 hónap után van újra nyolc között, és meglepően simán, mindössze 3 játékot veszítve küldte haza Petzschnert. Csakúgy mint Johannesburgban, itt is 3 hazai játékos küzd még a végső győzelemért.
Ami Chilét illeti, egy hely még kiadó a nyolc közé. David Nalbandian, az első kiemelt Horatio Zeballos ellen játszik, a nyertest Starace várja. A többi kiemelt egyébként Monaco kivételével mind továbbjutott. Chela-Giraldo, Fognini – Bellucci és Robredo – M. Gonzalez találkozók lesznek holnap.
Update: Horatio Zeballos 6-2 7-5-re legyőzte honfitársát, az 1. kiemelt David Nalbandiant.
→ olvasásának folytatása