Posts Tagged ‘ cilic ’

Waiting for forever

A tenisz kedvelők egy részét nem csupán az érdekli, hogy aktuálisan ki a legjobb, hanem adott esetben kiből lehet még a legjobb. Ki lesz a következő Borg, Becker, Connors, Agassi, Sampras, Nadal, Federer, Djokovic(?). Vannak, akikre ráfogjuk, hogy na, XY lesz az, a következő évek alfája és omegája, de az áttörés vagy várat magára vagy sosem jön el. Meg különben is, miben mérjük a legjobbságot? GS-ekben? Tornagyőzelmekben? Világelsőségben? Szerintem ezek a mérőszámok adhatnak irányt. Ugyanis hiába tudja most mindenki, hogy Ricsinek van az egyik legszebb fonákja a mezőnyben, de biztos, hogy ez volt az ő álma is? Hogy ennyi legyen, amit róla el tudunk mondani?

 Kezdjük is azzal, akiről az egész poszt eszembe jutott.

Marin Cilic

 Cilic még ugyan nagyon fiatal, 23 éves mindössze, de itt van már jópár éve, emlékeim szerint nagy sérülések se hátráltatták -legalábbis olyan mértékű, mint Delpot pl biztosan nem- és mégsem tűnik úgy, hogy stabilan bele tudna szólni a nagyok dolgába, pedig nálam szakavatotabb emberek szokták rá mondani, hogy ebből a srácból még lehet valami. És lesz? Lehet. Ez a legtöbb, amit el lehet mondani róla. 6 tornát nyert eddig, ez egytől-egyig 250-es torna egyébként. Státusz: Várakozó.

  Bővebben…

USO/1

Elkezdődött az élet New Yorkban, Irén elvonult, napocska visszatért, teniszezők a betonon. Kell ennél több ahhoz, hogy jól szórakozzunk? Kell hát! Dráma kell, feszültség kell, öt szettesek, meglepetés búcsúk, vicces történések,  kiabáló, veszekedő teniszezők és persze varázslók nélkül mit ér az egész? Szerencsére már az első nap sem unatkoztunk.

Kezdjük a lányokkal és nem azért, mert udvariasak vagyunk, hanem mert a regnáló wimbledoni bajnoknőnek sikerült az első körben elbúcsúznia.

Alexandra Dulgheru - Petra Kvitova 7-6 (7-3) 6-3

Bővebben…

Day Two

A második napon a szervezők fő célja az volt, hogy a lehető legtöbb meccset befejezzék és ezt egész szépen sikerült is abszolválni. Persze ott a középső vasárnap, de az inkább csak vészmegoldás. A londoni időjárás a következő napokban továbbra is kicsit hűvös lesz, de nem várható számottevő csapadék, inkább csak záporok.

Kezdjünk is egy nagy meglepetéssel és magyar szempontból üdítő eredménnyel. Czink Melinda magabiztos játékkal sima két szettben bucsúztatta a torna 10. kiemeltjét, Samantha Stosurt. Ahogy elnéztem a táblát, akár Sáriig is elmehetne, de persze sose lehet tudni. Bármikor jöhet ugyanúgy egy jó formában lévő nem kiemelt játékos mint ő, és akkor teljesen mindegy, hogy kit vert az első körben.

Bővebben…

RG/1

A mai nappal megkezdődtek a küzdelmek Párizsban. Ugyan a “sztárok” csak holnap kezdenek, de már a mai nap sem maradt meglepetés, illetve jó meccsek nélkül. Nézzük meg kik azok akik folytathatják a versenyt és kik azok akik kénytelenek voltak búcsúzni a Roland Garros első napján.

David Ferrer simán jutott be a legjobb 64 közé, 6-3 6-3 6-1 arányban verte Jarkko Nieminent.

Bővebben…

Davis-kupa első nap

Leginkább képekben. Én nem tudom mi lett a fotósokkal, de ennyi ilyen jó minőségű képet nagyon rég láttam. Viccesek, kifejezők és jók. Nem is nagyon fontos, hogy mit műveltek egymással a srácok, de azért végignézzük 😀

Szerbia-India 1-1

Csúnyán lebecsültem szegény kicsi indiaiakat, úgy döntöttek, megleckéztetnek. Viktor éppen, hogy öt szettben valahogy összehozta a győzelmet, Tipsa viszont sima háromban kapott ki. Nole nyugodtan pihengetsz?

Devvarman-Tipsarevic 75 75 76(3)

Bővebben…

Utolsó előtti fejezet, avagy a baljós jelek feltűnése

Na merthogy ott tartunk, hogy nagyrészt megvannak kik fogják a végső csatát vívni a királykisasszony szívévért/a szőke hercegért a trófeáért. Vannak, akik még nem döntöttek erről, mert az Óperencián túli hercegek és hercegnők szívéért is illik ám küzdeni.

Dubaiban Caro és Kuzi küzdhet meg eme nemes célért. Woznaicki ráadásképpen visszaszerezte királyságát is, melyet a belgák hercegnője botor módon múlthéten eltulajdonított tőle.

 

Vajon hány ilyen virágcsokrot fogunk még látni idén?

Bővebben…

Képek a héthez

Na sok nincs belőle. Legalábbis az éppen teniszező srácokról biztos nincs. De azért egy-kettő akad.

Kevin Anderson

Bővebben…