Szerzői archívum

Nadal szubjektív

Ez az egész ügy az alföldi rónaság meg a zordon Kárpátok problémája meggyőződésem szerint. Sosem értettem, ma se egészen értem, legfeljebb tolerálom a rónaságot a Kárpátok javára, meg van is egy olyan tippem, hogy a pusztaság-imádat amolyan dafke dolog, igazán sok értelme nincs is. Nehogy már a Kárpátok! Ez van az egész hőbörgés hátterében, hisz értelmes, jó ízléssel megáldott ember ezt másképp, mint én, egyszerűen nem is képzelheti. De végül is bánom én?  Legyen nektek a rónaság!

Csodálom, ám de nem szeretem Rafael Nadalt. Már csak azért sem, mert ő teniszes kínjaim legfőbb oka, szurkoló jól olyan kanyart nem vehet, ahogy ő marasztalta el Federert nem egyszer, nem kétszer. Mumusokat, zsákos embereket és más vándorcigányokat meg nem zárunk a szívünkbe. Az árulás. Aztán a tenisze se kifejezetten a szívem csücske – ha már baj kell, itt van alaposnak ez is. Elismerem a küzdeni tudását, tisztelem a nagyságát, lúdbörzőm a tehetségétől, még a bája is meghat néha, persze. De hogy szeressem is? Na azt ne várja. Nem egymásnak vagyunk mi teremtve, a helyzet az.

Ezúton küldöm üdvözletem minden Rafa-rajongónak, osztozva sorsukban, újra itt a Földön, köztünk… az Istenek halnak, az ember él.

Mondjon le!(?)

Fáj, nagyon fáj, mindig fáj, ha kikap. Utálom látni, ahogy elbénázza, minden egyes meccsen rettegve várom, mikor jön a fordulat, a hullámvölgy, mikor inog meg, mikor bánom meg, hogy elkezdtem nézni, hogy valaha elkezdtem drukkolni, sőt azt is, hogy élek. Mikor adom föl lelkileg, és mikor lesz elegem a kínlódásból megint. Üvöltök, szűkölök, fenyegetőzöm. Aztán persze kezdődik minden elölről. Megnyugszom, rájövök, hogy minden egyes kör, hónap, meccs ajándék, hogy tulajdonképpen az is rettenetesen fog hiányozni, ha nem láthatom többet játszani, versenyezni, ha nem lesz ott a pályán, ha nem lesz miben, kiben gyönyörködni… mert teniszpályán úgy mint benne, kétlem, hogy valaha is valakiben. Hihetetlen érzéseket képes kicsiholni belőlem bármi, amit csinál. Nyer vagy veszít, a lelkem legmélyét birizgálja vele.

Szeretném, ha még egy kicsit nem hagyna itt. Vagy nem is kicsit, inkább soha, de hát azt nem lehet. Nem csak azért nem, mert minden véges, ami földi, hanem azért sem, mert ő magáért játszik. Nem vehetem a bátorságot, hogy elvárásaim legyenek, nem lehetek olyan arrogáns, hogy a saját egómat, kívánságaimat, kényelmemet, komfortos, meleg kis érzéseimet előtérbe helyezzem vele szemben. Ő dönt. Ez az ő játéka. Nekem a drukk és a hála jut. Örülök és lenyűgöz, ahogy imádja, és ahogy lubickol abban, amire született. Harmincon túl is, még akkor is, ha egy GS-elődöntöben a világ jelenlegi legjobbja 5 szettben, szoros meccsen megveri.

Dehogy brit, skót!

Szenvedő Krisztusok arckifejezésével

Andy Murray-vel se lesz több gondunk mostanság, mert bár sokat még nem láttunk idén Miamiból, ott aztán őt már biztosan nem is fogjuk.

Ugyanis Alex Bogomolov Jr. – van-e ki e nevet nem ismeri? -, meglehetősen simán marasztalta el a szegény szerencsétlen skótot, de oly annyira (6/1 7/5), hogy lassan fölmerül bennünk a  gondolat, hogy tán ez a szegény skót kapálna inkább egy kicsit, mintsem a tenisszel alázza magát már hosszú hetek óta. Na nem másért, csak terápiás céllal. Hogy visszatérjen az életkedve a napsütésben. Nem mintha a “felföldön” oly nagyon jellemző lenne a napsütés.

Szenvedő Krisztusok arckifejezése ilyen reneszánsz festő-óriások képein, megesik az ember szíve rajta, na. Csak bosszúságból gonoszkodunk…

olvasásának folytatása

Rőzsedalok

Mindennek van határa, de ezt még vállaljuk.

Mai gyűjtés a két alábbi nóta, és noha nem épp friss darabok, mindenképp csemegék. Előbbi tőlem, utóbbi Kéti éles szemét dicséri. Ha nem is az örökkévalóságnak, de egy ilyen láblógázós, lusta ünnepnapra jók lesznek. Tartalékoljuk energiánkat az éccakára meg az IW-i tornára!

Super Tennis: Theme Song

olvasásának folytatása

Vámpír tenisz

A korábbi poszt folytatásaként is értelmezhető ez a mostani, de valójában semmihez semmi köze. Van, csak úgy. Persze tenisz, meg jó lelkifurdalás ellen is – rég posztoltam már -, de legfőképp zene.

Ha valakit elemészt a vágy, hogy olvashassa, itt megtalálható a szöveg.

Ráadásul megérkezett a tavasz, úgyis ez a lényeg!

Vampire Weekend: Giving Up the Gun, 2010. (Contra)

A valaha volt legnagyobb

Fölbukkant ma egy érdekes hír az interneten.

Az amerikai Illinois állam egyik egyetemének tudósa azt állítja: választ talált arra a kérdésre, hogy ki minden idők legjobb férfi teniszjátékosa. Kutatásai alapján ez a cím Jimmy Connorst illeti, Rafael Nadal és Roger Federer nem került be az élmezőnybe. (…)

A férfi versenyeket szervező ATP elmúlt 43 évi adatait felhasználva Radicchi úgy véli, az általa használt, “diffúziós algoritmuson” alapuló rendszer sokkal objektívebben rangsorolja az egyes játékosok teljesítményét, mint a korábban használt szisztémák.

“Teljes körűen elemeztük az egyes borításokon elért eredményeket, és minden évet külön értékeltünk” – mondta Radicchi. “Ebben a rangsorban sokkal fontosabb egy egyesbeli siker egy olyan ellenféllel szemben, aki nagyon jónak számít, mint egy akármilyen győzelem egy ismeretlen riválissal szemben.” (…)

A borítások “különversenyében” salakon az argentin Guillermo Vilas, füvön Connors, keménypályán pedig Andre Agassi lett a legjobb – a kutatás szerint.

olvasásának folytatása

Anyone for tennis?

Alig ért véget a Ausztrál Open, máris elvonási tünetektől szenvedünk. Olyannyira, hogy jártunkban-keltünkben mindenben és mindenkiben teniszlabdákat, raketteket és potenciális világelsőket vélünk fölfedezni. Máskor tán eszembe se jutna olyan posztot írni – na most se magamtól jutott -, mint ez a mai, amelyből ugyanis az derül ki, hogy mi köze van egymáshoz Homer Simpsonnak, Antonioninak és a Creamnek, mert van ám. Nem nehéz kitalálni, micsoda.

Szóval? Anyone for tennis? Megint? Még mindig? Most kicsit másképp. A tenisz mint múzsai csók lesz a téma, vagy minek is nevezzelek…

 

Martin Elliot - Tennis Girl (Fiona Butler) (1977)

olvasásának folytatása