Posts Tagged ‘ nadal ’

Sátántangó és ami mögötte van

Vagyis utána, de az hülyén hangzott.

A filmet nem láttam ugyan, ennyire még én se vagyok sznob, de azért eszembe jutott a lassan két hete látott filmről Tarr Béla legendás filmje. Vagy csak legendásan hosszú. A mi fiaink ugyan olyan 100 perccel kurtábbak voltak, de ez sem lényeges szempont.

A mi tangónk néha unalomba fulladt, néha kellően drámai volt, de a sátán mégis hiányzott róla. Nem-nem, a végén a Djoker-féle pólótépés se a sátán volt, még mielőtt valakiben felmerülne eme remek gondolat.

Én meg azon gondolkodom, hogy egy közel 6 órás meccs nézőbarát-e. Hogy vigasztal-e bennünket az, hogy akadtak benne szép labdamenetek vagy csak elpazarolt időre emlékszünk. Állítólag még a jóból is megárt a sok. Kérdés persze több is van itt, hogy ez egyáltalán jó volt-e, hogy ez már sok volt-e, ami árt. Az is kérdés, hogy akarunk-e mi még ilyeneket látni, de úgy látszik, ha teniszdöntőket is akarunk nézni hozzá kell ehhez szoknunk. Na, tegye fel a pracliját, aki vágyik már egy hót lassú amerikai betonos mókára? Vagyis két mókára. Annak még kb egy hónapot kell várnia.

Jah és persze congrat, Djoker, ez jó mulatság, férfimunka volt!  Oh, God, csak most ne legyen modoros! Kéééésőőő…

Bővebben…

AO: Muskétások

A szokott 4-es vár ránk a fiúknál az év első Grand Slam elődöntőiben. Habár a párosítás nem megszokott. Roger Federer ezúttal Nadallal találkozik holnap, míg Murray a világelsővel pénteken.

Rafa-Fed

Nem sok kifejezést utálok jobban annál, minthogy Fedal, úgyhogy ne is várjátok tőlem, hogy használjam. Mindenki tudja, ha a H2H-et nézzük Rafa az esélyes. 17-9-re vezet Nadal, GS tornán utoljára 2007-ben tudta legyőzni Rogi Rafát. Nem most volt. Ha ez alapján nézzük nem is lehet más kimenetele a meccsnek. A történelem nem hazudik. Viszont, ha kicsit átnézünk a számokon láthatunk valamit. Salakos döntők kivételével nagyon szoros meccsek voltak ezek. Rafa pedig már úgy tűnik nem a régi. Abban a tekintetben biztosan nem, hogy nem ellenállhatatlan, ahogy ő maga is, mi is el tudjuk képzelni, hogy kikap. Benne van a levegőben. persze tudjuk-tudjuk: Fed 30 éves, fáj(hat) a háta,  nem megy  neki igazán jól a játék -fedettet kivéve- Rafa ellen. Holnap már két game után okosabbak leszünk.

Bővebben…

AO: 128-120=8

Kevesen vannak már a fiúk, meg a lányok is, viszont most kezdődik még csak a java!

Djokovic-Ferrer

Ferrer ugyan a harmadik körben nagyon megküzdött Ryan Sweetinggel, öt szettre kényszerült, viszont Ricsit és Chelát simán verte. Viszont most a világelső vár rá, aki ugyan “elszórakozott” egy szettet Hewitt ellen, de nagyon formában van, az látszik. Az is, hogy a selyempizsik pályán való viselését nem unja meg.  Ami még biztos, hogy nem fogja 21 szettből megnyerni az AO-t.

Novak Djokovic - Lleyton Hewitt 6-1, 6-3, 4-6, 6-3

Bővebben…

AO: 128-ból 16 maradt

Mindezt úgy, hogy háromszor megfelezték a mezőnyt.

Most rövidke poszt lesz, megnézzük a 16 fiút, aki túlélte az első hetet. Persze 4-en lesznek olyanok, akik holnap kipottyannak, de ha a felső ágon lennének, akkor ők is túlélték volna már biztosan, így előlegezzük ezt meg nekik is.

Hewitt nagyon belendült, 4 szettben verte Milost régi önmagát idézve. Djokónak viszont nem okozott gondot Mahut legyőzése, csupán két játékot nyert a sérült francia.

Hewitt vs. Djokovic

Bővebben…

AO5

A tegnapra majd a poszt végén visszatérek egy picit, de foglalkozzunk inkább a péntekkel és azzal, hogy a fiúknál nagy meglepetés nem történt ma. De ami azt illeti a lányoknál sem.

Nadal simán verte  Lukas Lackot, következő körben pedig jöhet neki Feli Lopez, aki Isnert küldte haza. Rafa elmondta, hogy jól ment ma neki a játék nagyon és boldog, hogy szettveszteség nélkül ott van a 4. körben.

Rafael Nadal - Lukas Lacko 6-2, 6-4, 6-2

Bővebben…

AO3

Drámaira sikerült a 3. nap az AO-n sok szempontból. A történet ott kezdődött, hogy Andreas Beck visszalépett hátsérülés miatt, így Federer játék nélkül jutott tovább. Federer elmondta, hogy nagyon sajnálja, jó barátok Beckkel, nagyon szeretett volna játszani, izgalmas lett volna nem a Rod Laverben játszani, de Andreas a legjobb döntést hozta, nagyon sajnálatos az ilyen a torna és a rajongók szempontjából is. Pályafutása során pedig ezelőtt kétszer fordult elő, hogy játék nélkül jutott tovább egy GS-en. Ma igyekszik pihenni, holnap pedig egy keményebb edzést tart és felkészül a következő meccsre.

A nap legnagyobb meglepetése Mardy Fish búcsúja volt, 3 szettben búcsúztatta őt Falla.

Alejandro Falla -Mardy Fish 7-6 (7-4), 6-3, 7-6 (8-6)

Bővebben…

Rafaleaks

Sokat és érdekeseket nyilatkoznak a napokban kedvenc teniszezőink és most nem arról fogok írni, hogy Fed azért izgult a meccsen, mert a lányok is kint voltak és nézték a papát, pedig valamivel vidámabb téma, ez viszont sok szempontból izgalmas és érdekes.

Bővebben…