Posts Tagged ‘ bogomolov ’

WTF-B csoport végeredmény

Megvan a B csoportból két továbbjutó teniszező. Az már eldőlt rég, hogy Roger Federer az egyik, de tegnap este a Rafa-Tsonga mérkőzésen eldőlt, hogy Jo jut tovább második helyen a csoportból.

Federer jól kezdte Halacska ellen a találkozót, de mivel tétje nem igazán volt már a meccsnek számára, ezért érthető módon esett vissza a második szettben, főleg, hogy addigra Fish is erőteljesen magára talált. Rogernek így is sikerült makulátlannak maradnia, a döntő szettet 6-3-al hozta a svájci.

Roger Federer -Mardy Fish 6-1 3-6 6-3

olvasásának folytatása

Dehogy brit, skót!

Szenvedő Krisztusok arckifejezésével

Andy Murray-vel se lesz több gondunk mostanság, mert bár sokat még nem láttunk idén Miamiból, ott aztán őt már biztosan nem is fogjuk.

Ugyanis Alex Bogomolov Jr. – van-e ki e nevet nem ismeri? -, meglehetősen simán marasztalta el a szegény szerencsétlen skótot, de oly annyira (6/1 7/5), hogy lassan fölmerül bennünk a  gondolat, hogy tán ez a szegény skót kapálna inkább egy kicsit, mintsem a tenisszel alázza magát már hosszú hetek óta. Na nem másért, csak terápiás céllal. Hogy visszatérjen az életkedve a napsütésben. Nem mintha a “felföldön” oly nagyon jellemző lenne a napsütés.

Szenvedő Krisztusok arckifejezése ilyen reneszánsz festő-óriások képein, megesik az ember szíve rajta, na. Csak bosszúságból gonoszkodunk…

olvasásának folytatása