Sátántangó és ami mögötte van

Vagyis utána, de az hülyén hangzott.

A filmet nem láttam ugyan, ennyire még én se vagyok sznob, de azért eszembe jutott a lassan két hete látott filmről Tarr Béla legendás filmje. Vagy csak legendásan hosszú. A mi fiaink ugyan olyan 100 perccel kurtábbak voltak, de ez sem lényeges szempont.

A mi tangónk néha unalomba fulladt, néha kellően drámai volt, de a sátán mégis hiányzott róla. Nem-nem, a végén a Djoker-féle pólótépés se a sátán volt, még mielőtt valakiben felmerülne eme remek gondolat.

Én meg azon gondolkodom, hogy egy közel 6 órás meccs nézőbarát-e. Hogy vigasztal-e bennünket az, hogy akadtak benne szép labdamenetek vagy csak elpazarolt időre emlékszünk. Állítólag még a jóból is megárt a sok. Kérdés persze több is van itt, hogy ez egyáltalán jó volt-e, hogy ez már sok volt-e, ami árt. Az is kérdés, hogy akarunk-e mi még ilyeneket látni, de úgy látszik, ha teniszdöntőket is akarunk nézni hozzá kell ehhez szoknunk. Na, tegye fel a pracliját, aki vágyik már egy hót lassú amerikai betonos mókára? Vagyis két mókára. Annak még kb egy hónapot kell várnia.

Jah és persze congrat, Djoker, ez jó mulatság, férfimunka volt!  Oh, God, csak most ne legyen modoros! Kéééésőőő…

Átívelő szálként megemlítem, hogy Rafa ígéretéhez híven nem szerepel a Davis-Kupa első fordulójában, elvileg ugye az egész évet kihagyja, ahogy Ferrer, Nando és Feli sem. Helyettük, Alma, Granollers, Ferrero és Marc Lopez száll harca Kazahsztán ellen. (azért így is milyen csapat ez?!)

Osztrák-orosz, kanadai-franszia, cseh-olasz, szerb-svéd, horvát-japán, német-argentín és nem utolsó sorban svájci-amerikai párharcok várnak ránk.

Roddick ugye még lábadozik, Bobnak meg megszületett az első gyermeke ezért távol maradnak a Davis Kupától. Mike 2002 óta nem indult más párossal, tesó helyett most Harrisont kapta meg párnak. Az egyeseket pedig Isner és Fisi fogja játszani.

Aki nézelődne még erről, javaslom a Davis-Kupa honlapját: http://www.daviscup.com/en/home.aspx

Képek 😀

Gratu, Berdie!

Neked is, Juan!

Dr. Misát se hagyjuk ki!

pici Waw is nagyon helyes ám!

Advertisements
    • Celle
    • 2012 02 09

    A Sátán a labda. 😛 😀

    • perfect
    • 2012 02 12

    Tényleg nagyon helyes pici Waw, azok a kis göndör fürtök. nyamm 🙂

  1. No trackbacks yet.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: