WTF Második kör második fele

Murray helyére beugró Tipsa nagyon megnehezítette a cseh fiú dolgát, de a végén Tipsarevic nyerte azt a versengést, melyben a srácok azért küzdöttek melyikük adhatja oda a meccset a másiknak előbb. Végül Tipsa rövidre zárta a dolgot, kettős hibával meccslabdához juttatta Bördit, majd a meccslabdánál el is esett, csak hogy ne maradjanak kérdések.

Tomas Berdych-Janko Tipsarevic 2-6 6-3 7-6 (8-6)

A másik meccs hozta a kevesebb izgalmat. Egyik fiú sem játszott nagyon jól, sok volt a hiba, de a világelső szemmel láthatóan nem egészséges, fáradt. Hosszú volt a szezon, fizikálisan is, mentálisan is. Gyakorlatilag a USO óta Djokó alig játszik, ha játszik akkor se jó. Ferrer hozza a tőle megszokottat, ami elég arra, hogy biztos elődöntős már és szettveszteség nélkül áll két győzelemmel a csoport élén. De kellett ehhez azért az is, ne tagadjuk, hogy se Mörcsi, se Nole nem a legjobbját nyújtotta.

David Ferrer-Novak Djokovic 6-3 6-1

 

Érdekesen alakul ez a csoport, nézzük ki és hogyan juthat tovább.

  • Ha Djokó veri Tipsát, Ferrer pedig Berdit akkor Ferrer első helyen, Djoker második helyen jut tovább
  • Ha Tipsa veri Djokót, Ferrer pedig Berdit akkor Ferrer első helyen, Djoker második helyen jut tovább
  • Ha Tipsa veri Djokót, Berdi pedig Ferrert, akkor Berdi első helyen, Ferrer második helyen jut tovább
  • Ha Djokó két szettben veri Tipsát és Berdi is két szettben Ferrert, akkor Ferrer első, Berdi második helyen jut tovább
  • Ha Djokó két szettben veri Tipsát, Berdi háromban Ferrert akkor Ferrer első, Djokó második helyen jut tovább
  • Ha Djokó három szettben veri Tipsát, Berdi kettőben Ferrert, akkor Ferrer első, Berdi második helyen jut tovább
  • Ha Djokó 3 szettben veri Tipsát, Berdi háromban Ferrert, akkor Ferrer első, Berdi második helyen jut tovább

Ebből az látszik, hogy nem a világelső kezében van a sorsa. Hiába veri akár ő két szettben is Tipsát, ha Berdi veri két szettben Ferrert nem juthat tovább.

Rafa is átvette a maga díját tegnap. (Humanitárius-díj)

Reklámok
  1. Nolénak annyi szerencséje van, hogy Berdych rendelkezik a sorsával, aki esetleg megijedhet a lehetőségtől, ahogy szokott…bármelyikük megy tovább Daviddal karöltve, nem fog meglepni. Én azt mondom menjen Berdi, Djoko pedig pihenjen csak. 😀

  2. @fodri Sztem ez most Ferreren fog múlni, hogy a biztos továbbjutás, illetve a szinte biztos csoportelsőség mellett mennyire teszi oda magát ezen a meccsen. Vagy inkább úgy, hogy mennyire tudja odatenni magát. Kettőjük közül biztos Berdie lesz a motiváltabb, de kérdés mennyire elég ez, Tipsa elleni meccsen se lehet mondani, hogy brillírozott.

  3. @cathy07
    Ha hozta volna a Nole elleni-amúgy bőven hozható-meccset, akkor nem nagyon lenne miről beszélni. De hát ettől szép ez a játék, Berdi most rám cáfolhat, és megmutathatja hogy mekkora harcos. 🙂 Ferrer pedig biztos nem fogja kitenni a lelkét a pályára, azt majd később kell.

  4. @fodri De nézhetjük ezt onnan is, hogy Berdienek volt lehetősége megverni Nolét, mégsem sikerült neki. Azt a Nolét, akit Ferrer sima kettőben vert meg.

    • perfect
    • 2011 11 24

    Én is azt vélelmezem, hogy h Ferrer nem akarja nagyon kihajtani magát, Berdi meg motiváltabb lesz.

    De mi lesz Tsongival ? Gondolom Rafa nagyon szeretne nyerni, bizonyítani. Azért a franciának szurkolok, lehet nagyon megszidná a mamája, attól meg fél. 🙂

  5. Mardy eddig szépen hárítja a bréklasztikat az adogatásaival. Az viszont néha elég durva, hogy miket néznek be vonalbírók. És no offense a szemüvegeseknek, de most is bevágták, ahogy vigyorog a kis vakondember. A vonal közelében nem volt a labda, és azért az gáz 😀

  6. @perfect 😀
    Én is Tsongának drukkolok, még a döntőre is simán esélyes lehetne, ha ma legyőzi Rafit. Ott legalább tiszta két esélyes a cucc. 😀 Aki nyer megy tovább. Pont. 😀

    @f4c3m4n Az vicces volt, nagyon kint volt az a labda! 😀
    Rogi viszont szórakázik kicsit 😀

  7. @cathy07
    Na jah de ehhez általában az kell, hogy valaki viszont nagyon eltolja az első 2 meccsét (Hali) 😀

  1. No trackbacks yet.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: