WTF-Első kör

Megkezdődött.  Bemutatkozott mind a 8 fiatalember, de ennél sokkal okosabbak nem lettünk. Volt aki betegnek tűnt, volt aki sérültnek, mondhatjuk szokásos mederben mennek az események.

Vasárnap a páros meccset követően Federer-Tsonga meccset rendezték meg elsőként. Idén 7. alkalommal találkoztak, ezt megelőzően ebben az évben kétszer verte Tsonga Rogert-ki ne emlékezne Wimbire- és négyszer Fed Tsongát.  Tegnap megverte ötödször is. Pedig majdnem nem! Az első szettben Tsonga még nem volt a pályán, így amikor a második szettben megérkezett igazán kellemetlen meglepetést okozott ezzel Federernek. Ennek hatására Fed első szervája megijedt, elment, egészen a harmadik szettig nem jött vissza. A döntő szettben 5-4-ig egészen csendesen folydogáltak az események, amikor Jonak a meccsben maradásért kellett adogatnia. Ami nem sikerült túl jól. Annyira nem, hogy nem is sikerült a meccsben maradnia, Roger a második meccslabdáját értékesíteni tudta.

Roger Federer-Jo-Wilfried Tsonga 6-2 2-6 6-4

Este 8-kor Rafa a fájós lábú Fish ellen-ugye ti is érzitek az iróniát?-lépett pályára. Én személy szerint egy újabb szenvedős Rafa meccsel lettem “gazdagabb” a fanok pedig pár újabb szívinfarktussal. Lassan ott tartok, hogy félve ülök le Rafa meccset nézni, mert nem elég, hogy rossz, de legalább hosszú! Hosszan rossz. De nyilván ez önálló szoc. probléma, túl is lendülök hamar, bár a Ferrer-Rafa MC döntő életem végig kísérteni fog, mint legrosszabb élmény, ami engem ért tenisz nézés közben… Rafa-fanoknak vigasz lehet, ha visszaemlékeznek a USO-ra, ahol egy Isner elleni 5 szettessel kezdett Rafa, aztán végül csak az verte meg, aki idén rendre megszokta. Szóval a lényeg, hogy Rafa versenyben, célja pedig nyilván az első WTF-kupa 🙂

Rafael Nadal - Mardy Fish 6-2 3-6 7-6 (7-3)

Mörcsi is szenvedett, mint Rog és Rafa. A mérték persze mindhármuknál más. Rog náthás, Rafának a gyomra, Mörcsinek pedig az ágyéka fájt, ami miatt már Bázelt is kihagyta. A különbség az, hogy Rog és Rafa megnyerte a maga találkozóját hendikeppel együtt, a mi Mörcsink viszont sima két szettben bukta. Dehát nem is ő lenne, ha nem alakult volna így a dolog! Ferrert pedig általában hajlamosak vagyunk lebecsülni, ismét bebizonyította, hogy ezt nem feltétlen lenne ildomos… Eddig háromszor verte meg Murrayt, mindannyiszor salakon.

Murray sérülése annyira komolynak tűnik, hogy nem biztos, hogy folytatja a tornát…

“I had a problem with my groin.  I’ll decide on Tuesday whether or not I keep playing.”

David Ferrer- Andy Murray 6-4 7-5

Bördi nagyon jól kezdte a találkozót, amin segített, hogy Nole adogatásai továbbra sem túl acélosak. Mivel Berdieről lehet tudni, hogy nem duracell nyuszi, 4-0-ig tartott a lendület, de a duplabrékből csak egyiket adta vissza, így az első szettet bezsebelte. A második szettben Nole jelezte, hogy ácsi van Thomas, nem vagy te gőzmozdony és korán brékelőnyhöz jutott 6-3-al nyerte is szettet. A döntő szettben meccslabdája is volt Berdinek, de ugye nem lepődünk meg azon, hogy azt a hálóba vágta? Ugye nem? Azon, hogy ezután bukta a tájbréket tán még Satorova kisasszony sem lepődött meg.

Novak Djokovic - Tomas Berdych 3-6 6-3 7-6 (7-3)

Képekhez: Fedről nem nagyon érdemes szót ejteni, szokás szerint elegáns szép szerelést adott rá a Nike. Ez alkalommal Rafa ruhája is tetszik. Ilyen jó szerintem még nem volt. Mármint az én ízlésem szerint. 🙂 Az Adidas felé már sok elvárásom nincs, annyi, hogy legyen valami korrekt, nem nagyon ronda, nem nagyon szép összeállításuk. Na ez most nem jött össze. Új szintre emelték a papagáj fogalmát… Az póló megfelelne a korrektség kritériumának, de hozzá Tsonga piros izzadságbigyója és Mörcsi piros, szinte világító nadrágja sok. Bár valószínű ez most Murray legkisebb baja…

Fed megkapta az év végi ATP szavazáson nyert trófeáit, a Stefan Edberg és a közönség kedvenc díjat.

Milos pedig az év felfedezettje vagy újonca díjat vehette át.

    • Celle
    • 2011 11 22

    Fed kockás inge nagyon szép. 🙂 Ezzel a sötét zakóval meg aztán pláne gyönyörűség. 😀

  1. “ácsi van Thomas, nem vagy te gőzmozdony” Sííííírooooooooooook 😀 Nagyon nagy beszólás:D
    Amúgy Milos csak a blog miatt kapta a díjat szerintem:)

  2. @tidel01 Köszi 😀

    Möri visszalépett! 😦

  3. “It’s one of those things where you kind of hope things are going to get better, but the reality was that wasn’t ever going to happen,” said Murray.

    “I would probably do myself more damage by playing than not.”

    “I woke up this morning still sore. I was just trying to find reasons why I should try to play,” he added.

    “But there was no real positive of coming out and playing because on Sunday I was really unhappy on the court. I wasn’t enjoying it at all.

    “This is one of the best tournaments in the year, one that I think me and all of the players look forward to playing.

    “I couldn’t give anywhere near my best. So that’s what was disappointing.”

    • Celle
    • 2011 11 22

    @cathy07 Szomorú, de jól döntött.

  4. @Celle Jól, igen 🙂 Csak sajnálom. 😀

    Bár legalább gazdagabbak lettünk evvel a képpel! 😀

    • Celle
    • 2011 11 22

    @cathy07 Pont ezzel? 😀 Szerintem egyébként ez nem az a tipikus béna Mörcsi-kép. 😀 Inkább vicces, nem?

  5. @Celle Nem, ez nem béna! 😀 ez vicces és kifejező 😀

  6. Eddig csak a Nole-Berdych meccset láttam…mérges voltam a cseh fiúra. 😀 Na nem mintha nem kedvelném Djokert, de ezt a meccset simán megnyerhette volna Berdych, csak hát fejben 1-esre vizsgázott…ma pedig egy kellemes Rafa-Roger! 🙂

  7. @fodri Nem történt más, mint Tsonga és Fish esetében sztem. 🙂 Egyiknek a meccsben maradás nem sikerült, a másik kettő meg tájrékben szúrta el, igaz Berdychnek meccslasztija is volt. 🙂

  1. No trackbacks yet.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: