Mondjon le!(?)

Fáj, nagyon fáj, mindig fáj, ha kikap. Utálom látni, ahogy elbénázza, minden egyes meccsen rettegve várom, mikor jön a fordulat, a hullámvölgy, mikor inog meg, mikor bánom meg, hogy elkezdtem nézni, hogy valaha elkezdtem drukkolni, sőt azt is, hogy élek. Mikor adom föl lelkileg, és mikor lesz elegem a kínlódásból megint. Üvöltök, szűkölök, fenyegetőzöm. Aztán persze kezdődik minden elölről. Megnyugszom, rájövök, hogy minden egyes kör, hónap, meccs ajándék, hogy tulajdonképpen az is rettenetesen fog hiányozni, ha nem láthatom többet játszani, versenyezni, ha nem lesz ott a pályán, ha nem lesz miben, kiben gyönyörködni… mert teniszpályán úgy mint benne, kétlem, hogy valaha is valakiben. Hihetetlen érzéseket képes kicsiholni belőlem bármi, amit csinál. Nyer vagy veszít, a lelkem legmélyét birizgálja vele.

Szeretném, ha még egy kicsit nem hagyna itt. Vagy nem is kicsit, inkább soha, de hát azt nem lehet. Nem csak azért nem, mert minden véges, ami földi, hanem azért sem, mert ő magáért játszik. Nem vehetem a bátorságot, hogy elvárásaim legyenek, nem lehetek olyan arrogáns, hogy a saját egómat, kívánságaimat, kényelmemet, komfortos, meleg kis érzéseimet előtérbe helyezzem vele szemben. Ő dönt. Ez az ő játéka. Nekem a drukk és a hála jut. Örülök és lenyűgöz, ahogy imádja, és ahogy lubickol abban, amire született. Harmincon túl is, még akkor is, ha egy GS-elődöntöben a világ jelenlegi legjobbja 5 szettben, szoros meccsen megveri.

Reklámok
  1. Szép 🙂

    Első néhány mondatról az jut eszembe, hogy a Mörcsifanok minden egyes meccsen végigmennek ezen, évek óta és valószínűleg még évekig 😀

    • Celle
    • 2011 09 11

    @f4c3m4n Ja, nekünk legalább vannak tartalékaink. 😀

  1. No trackbacks yet.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: