Nyakunkon a US Open

Bizony-bizony, már a sorsolás is megvolt tegnap. Azt is megnézzük meg egyéb dolgokat is átnyálazunk, hogy hogyan is állunk így az év utolsó Grand Slam tornája előtt.

Novak Djokovic

Egy döntő, egy tornagyőzelem a mérlege így az Open előtt, meg Sárival bohóckodik a Headnek. Röviden-tömören Noléról, nézzük mi vár rá a sorsolás alapján.

Az első körben egy kvalissal-egyelőre hívjuk John Doenak-fog találkozni. Nem hinném, hogy John bármi veszélyt jelenthetne majdnem verhetetlen fiúnak (megállja a helyét még ez a becenév?). Ebben a negyedben vitézkedik: Davy, Dodig, Dolgo, Ricsi, Karlo, Bördi, Tipsa, Gonza!, Ferrero is. Negyeddöntőben pedig Monfi érkezhet a világelsőnek.

Érdekesebb első körök a negyedben: Davy-Dodig, Karlo-Gonza(banyek Gonza is tudja hogyan kell visszatérni…) Dimotrov-Monfi.

Roger Federer

Novak ágára került Federer is,  suprise  suprise.  Az elmúlt 3 évben is ők ketten elődöntőztek itt, előtte csak azért nem, mert a döntőben találkoztak. Annak előtte pedig még a tojáshéj ott figyelt Nole popóján.  Na de ne szaladjunk ennyire előre, addig mindkét srácnak előbb el kell jutnia. Federer első körben Giraldoval mérkőzhet meg. Az ő negyedében van még: Tomic, Cilic, Harrison, Fülöp, Haas, Stepanek, Tsonga, Verda. Az elég későn érő típus Fisivel találkozhat a negyeddöntőben.

Érdekesebb első körök a negyedben: Tsonga-Lu, Harrison-Cilic, Stepanek-Fülöp, Monaco-Seppi

Andy Murray

Mörcsi Cincyben tornagyőzelemmel melegített a USO-ra és ugye megint az van, hogy mikor, ha nem most? Rafa keresi önmagát, legyőzte a verhetetlen fiút, persze kis szépséghiba, hogy amaz feladta, de feledkezzünk most meg erről, Federer meg ki tudja ki ellen dönt úgy, hogy hát sziasztok… De hisz még valaki szegény kis skótunkban? Nehéz, de hátha, újabb lehetősé ez, persze. Egyet kérek, Mörcsi, ne megint a döntőben, sok lesz az a kis lelkednek már, tényleg…

Möri Devvermannal kezd. Emlékszünk rá ugye? Év elején nagyon vitézkedett…Mörcsi negyedében van még kopasz Baghda(ez komoly, mutatok majd a poszt végén képet), Delpo, Simon, Isner, Waw, Feli. Negyedöntőben meg jöhet Södi. Svédünk merre járt, amúgy? Szinte elfeledkeztem róla.

Érdekesebb első körök a negyedben: Baghda-Isner

Rafael Nadal

Nem Rafáé volt ez a USO series lássuk be, na. De nem mondok inkább semmit, kitelik tőle, hogy orrunkra koppint és megnyeri az egészet, Rafa itt van, egészséges( most még, aztán ki tudja mi derül még ki, ugye…) magyarán veszélyes és esélyes. (rímelgetek itt nektek, látjátok…)

Nem szokásom ilyet mondani, de jó képek lettek Rafáról a sorsoláson

Rafa Golubevvel kezd, aki még akár el is bizonytalaníthatja az első körben Nadalt, de tényleg csak kicsit. Negyeddöntőben érkezhet Ferrer, elődöntőben meg a már emlegetett Mörcsi.

Rafa negyedében tanyázik: Melzer, Misa, Alma, Rod, Blake.

Érdekesebb első körök a negyedből: Ferrer-Andreev, Gulbi-Misa,

Jajj, lányok, sokan is vagytok, kiszámíthatatlanok is vagytok, de azért sorsoltak nálatok is,  röviden megnézzük ezt is.

Caro Livel találkozhat a negyeddöntőben, az ő negyedükben van még Gréta, egyetlen főtáblásunk, aki Kinggel kezd. A felső ág másik negyedében Sciavone-Azarenka negyeddöntőre van kilátás, de persze ettől még lehet egészen más is.

Kvitova-Sári visszavágó lehet az alsóág egyik negyeddöntőjében, míg a másikban Bartoli-Vera találkozót sejtet a sorsolás.

Akinek ennyi nem elég az kattintson bátran: http://2011.usopen.org/en_US/scores/draws/ws/r1s4.html

Na azért mondtam én, hogy Nole eladhatóbb figura, mint Rafa…

De ezek a képek attól még tényleg jók!

Nem harap a baba!

Rafa és az Armani part2 Nekem ez sok, sajna, be kell vallanom. Nekem ez nevetséges, de lehet bennem van a hiba, azt elismerem!

a haja is, basszus...

És ha ez nem lenne elég még fotózkodik is óriás mása előtt 😀

Itt van az ígért kopasz Baghda

😀

Kicsit OFF téma: 60. lett a blog a 100 fős mezőnyben a Goldenblog szavazáson. Szeretnénk nagyon szépen megköszönni mindenkinek, aki szavazott, köszönjük a bizalmat, reméljük a jövőben is kiérdemeljük ezt. 🙂

És akkor rajtra fel, vágjunk bele…

…már ha Irene is úgy akarja!

Reklámok
    • Celle
    • 2011 08 26

    Rafa nekem is sok picit, a második képen nem is hasonlít saját magára. De a Nole-rajzsorozat remek. 😀

    A szavazóknak én is köszönöm, bár sok közöm nincs az egészhez, de azért mégis. 🙂

  1. @Celle Most nézem, az utolsó Nole képen az egy bájos izzadságfolt ott a hóna alatt? 😀

    • Anett
    • 2011 08 26

    Kicsi hiba csúszott a post-ba mert Rafa nem győzte le Nolet… az Murray volt.
    És nem is értem, hogy lehet hogy valahogy mindenki a címvédő elé kerül??!! 😉
    Aki mondjuk túl turnézta magát a héten NYC-ben, de talán ha a hurrikán miatt halasztanak, még lesz ideje gyakorolni 🙂

  2. @Anett
    Segítek, jó? Az a része a postnak arról szól, hogy Andi Murray miért lehet sanszos. Mert tornát nyert, épp most, a többiekhez képest meg az van, hogy: Rafa gyengélkedik, Ő MAGA pedig legyőzte a legyőzhetetlent.
    A címvédő meg azért került a post végére, mert a tábla szerint ment végig rajta Kéti, és az első helyen kiemelt Novak, vele egy ágon Fed, majd a tábla másik felében, fentről lefelé haladva jön Murray, és végül, második kiemeltként a tábla legalján Rafa.
    Segítségedre lehetek még valamiben esetleg?

  3. @tidel01
    Mármint Andy Murray, nyilván.

    • Anett
    • 2011 08 26

    Nem köszi, csak 40 fok van, némi türelem jól jönne 😉

    • Celle
    • 2011 08 26

    Ja, és svédünk az 5-ös busszal jár(t), Pesten, illetve tán még Budán. 😀 Tegnap késő este üldögéltem éppen rajta, szállt föl valaki az első ajtónál, és ahogy hirtelen odapillantottam, az villant át az agyamon, jé, Sóder… első blikkre nagyon hasonlított. De aztán persze mégsem. :-S 😀

  4. @tidel01 Köszi szépen! 🙂 Írtam már hasonló tartalmú választ, de megelőztél 😀 És így legalább azt is tudom biztosan, hogy logikus, amit és ahogy írtam mégiscsak 😀

    @Celle ikertesó? 😛 Svéd szapopi…

    • Celle
    • 2011 08 26

    @cathy07 Sőt, doppelgänger. 😛 Az árnyék. A gonoszabbik én… vagy a jobbik, mert a teniszes Sóder a gonosz. 😀 Sokan állítják ez utóbbit ugye.

  5. @Celle Hú, ez így még misztikusss is… 😀 És a jó Söd mit akarhat nálunk?

    • Celle
    • 2011 08 26

    @cathy07 Sajna nem emlékszem, hol szállt föl, pedig az sokat segíthetne a nyomozásban. 😀

    • Celle
    • 2011 08 26

    Van egy film, Alain Delon játszik benne kétszer, mármint duplán: a gonoszat meg a jót is ugye. És a film végén párbajban esnek el mindketten egymás kezétől. Logikus…

    Lehet, hogy a két Sóder is játszik majd egyszer egy meccset egymás ellen. Sőt! Lehetséges, hogy most is ketten játszanak, csak ez nem tűnik föl senkinek. Még! Na de majd mi… 😀

    @cathy07 Az! 😀

  6. @Celle valahogy a pályán jobban érthető az ilyesmi 😛 😀

    Egyelőre elég messze vannak egymástól, egyik Budán vagy Pesten másik pedig New Yorkban 😀 De vigyázni kell azért 😀

    • Celle
    • 2011 08 26

    @cathy07 Mindig így van, kóborolnak ezek a doppelgängerek a világban, aztán egyszer csak egymásra akadnak, egymásra döbbennek, tragédia, dráma, vér… a szokásos. 😀 És manapság már, érted, ez nem is távolság.

    http://en.wikipedia.org/wiki/Histoires_extraordinaires

  7. @Celle Ajj, nem szánnék pedig ilyen tragikus sorsot Robinnak 😀

    • Celle
    • 2011 08 26

    @cathy07 Nem ő iszik vért? 😀 Illetve az egyikük… 😀

  8. @Celle Dede, ő 😀
    Pedig Nole foga sokkal inkább olyan 😀 http://www.brisbaneinternational.com.au/wp-content/uploads/2008/11/djokovic-w.jpg

    • Celle
    • 2011 08 26

    @cathy07 Azért szenved annyira a napon! 😛 😀

  9. @Celle Jah, logikus… 😀 És azért állatias olykor 😀

    • Celle
    • 2011 08 26

    @cathy07 És van ugye farkasemberünk is… csupa-csupa freak! 😀

    Vándorcirkusz. Tán van köztük szakállas nő is. 😀

  10. @Celle Valami olyasmi, igen 😀

    Nem is tudom ki lehetne a szomorú hősünk… 😀
    Áll a bál a szűk bazárban
    ahol a nép furcsa vándoron mulat
    szájkitátva bámul rá a siserehad
    kártyatrükköket mutat
    Alkonyodva, alkoholba merül
    minden talponállót felkutat
    borra, nőre költi minden garasát
    és elsötétül a tudat
    Bohémcirkusz
    a mennybe nem jutsz
    de máshogy élni oly’ kár
    így járja útját a vándor cigány

    Majd az ember keserűen körbenéz
    látja, hogy már mindeki menni kész
    nem maradt más csak a vágya
    és hű a magánya

    És összeszedve a maradék erejét
    nem hagyja, hogy így érje el a vég
    egyedül csap hát rá a pultra
    és újra meg újra kavarog a kép.

    • Celle
    • 2011 08 26

    @cathy07 😀

  11. Jani Réka felkvalizta magát! 🙂

  12. @tidel01 Köszi az infót, tök jó! 🙂

    • Celle
    • 2011 08 26

    @tidel01 Ó, grat, de jó! 🙂 Köszi a hírt!

  13. Na Irén az Arthur Ashe Kids Dayt már elmosta… :S
    http://www.arthurashekidsday.com/2011_arthur_ashe_kids_day_cancelled/

    • Celle
    • 2011 08 27

    @cathy07 Nem lesz ez így egyszerű. :-S

  1. No trackbacks yet.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: