Lehet-e skót igazságnak brit ráadása, avagy lehet-e még Andy Murray büntetett előélettel GS-bajnok?

(Sebtapasz Murray-fanoknak, gyorstalpaló Söderling-híveknek )

Hogy értelmet adjunk végre egy Csaplár-elbeszélés címének (A Bárány, avagy a bajnok hátulról érkezik a célba), fejtegetéseinket paradox módon nem a jövő fürkészésével kezdjük, hanem megkérdezzük a történelem nevű tanítómestert, mire intené az életet, ha az hagyná magát oktatni. 🙂

Blognevünket meghazudtolva nem torpanunk meg az Open Era határán a múltban bóklászva, mert ha őszinték akarunk lenni (és miért ne akarnánk?): olyan kérdésekről késhegyre menő vitákat folytatni, mint pl. hogy KI A VALAHA VOLT LEGJOBB TENISZEZŐ?, és egymáshoz  hasonlítgatni  az Open Era  n számú legnagyobb alakját (ahol n 2-től tart a végtelenig, de max. 3-nál elakad ) kábé olyan aránytévesztés, mintha az egykor „népszerű”  Világtörténelem című kiadvány tíz kötetét annak idején a szovjet történészek mondjuk a hatvanas évek Bivalybasznádján tenyésztett háziállatok párosodási szokásainak  megfigyelése során leszűrt kutatási eredményekkel töltik meg. 😉

Megvannak az örömei  a hőskorral való ismerkedésnek, hiszen ha a kutakodás során példának okáért egyszer csak ott tornyosul előttünk Max Decugis alakja a maga 8 Roland Garros győzelmével, máris ledermedünk, és legfeljebb azt tudjuk motyogni: na Rafa, felkötheted a gatyát. 🙂

Max Decugis

De ha még azt is kiböngésszük a krónikások száraz adataiból, hogy az 1902-ben kezdődő diadalmenetnek  – melyhez szívfájdalom nélkül soroljuk  elvesztett 4 döntőjét – 1923-ban szakadt vége, vagyis hősünk beiktatta a karrierjébe az első világégést (érthető módon a versenyt nem rendezték meg  5 éven át), nehéz elfogódottságunkra szavakat találni( 2 – vesztett –  döntőre futotta még Maxnak a háború után). Nehogy valaki feltegye a kérdést: ’Na jó, de milyen mezőnyben?’. ’22-ben már az a Cochet szerzi meg az első címét (a leendő ötből), aki aztán Wimbledonban és a US Openen is győzni tud!  Hogy a lehető legközelebb kerüljön hozzánk, Decugis mester a Margitszigeten is megfordult, illetve „ütögetett”, így akár a nyomába is léphetünk, ha elég ügyesek vagyunk. 😀

Decugis

Egyébként legyintgethetnek nekünk, hogy a kihívásos korszakban smafu volt megvédeni egy GS-győzelmet  (egy GS-bajnoknak csak a tábláról döntőbe jutottat kellett legyőznie az újabb címhez). Nem ebben az évezredben találták fel a visszanyalni képes fagylaltot:  ha valaki elvesztette a címét, a táblán átverekedve magát egy pihent bajnokot kellett legyőznie, hogy visszaszerezze azt. 😉

A zsinórban szerzett GS-címeknek azért természetesen más a súlyuk, de a címből sejthetően nem ez érdekel most bennünket.

Andy sorstársait keressük, hogy tanulsággal szolgálhassunk. Azokat a GS-döntők elérésében  jeleskedőket, akiket csak és csakis az aranyat becsülő bulvárkorunkban lúzernek tekintenek, és akiknek nem adatott meg a győztesnek járó serleg harapdálása. 😀

Érdekes módon majd minden GS-tornának megvan a saját „hősi halottja”, és kísért a jelenleg Andyhez is kötődő hármasság.

A francia bajnokságon vesztett döntőivel az ezredforduló előtti századfordulót körbelövöldöző (1898, -99, 1901) Paul LEBRETONtól  Frank RISELEY veszi át a váltóbotot, hogy ő is elbukjon négy éven belül három döntőt (1903, -4 és -6), beletenyerelve Lawrence DOHERTY zsinórban ötszörös bajnoki sorozatába.

Frank RISELEY-nak, brit lévén,  egy külön bekezdést is szentelünk: a három vesztett döntőn azért „fogott” egy szettet, ráadásul párosban kétszer is legyőzte szingli vereségeinek okozóját, aki az egyéniben pusztán négyszeres bajnok bátyjával (Reginald) alkotott párt. A kétszeres bosszú édes ízét az keserítette meg, hogy a két diadal között zsinórban háromszor a DOHERTY-fivérek nyertek. 😀 Egész pontosan az első páros győzelem még csak Frank párja  (Sidney SMITH) részéről volt bosszú, aki a bratyótól kapott ki egyéni döntőben még annak előtte. Akkor sem volt egyszerű az élet. 😀

Doherty-fivérek

Doherty-fivérek

Az amerikaiak már akkoriban is kilógtak a sorból. Frank HUNTER Wimbledonban kezdte (1923) szintén három vesztett döntőből álló sorozatát, hogy ne a hazájához kötődjön mindhárom veresége. Alig 29 évesen kezdte a GS-döntőzést, így mindössze négy játékot nyert, de öt, illetve hat évvel később New Yorkban már óriási csatákban, mindkétszer 2:1-es vezetésről, tehát döntő szettben veszített nagy bajnokok: COCHET, illetve Bill TILDEN ellen.

Ausztráliába az elszigeteltség és a nagy távolság miatt lassan ért el a kór. Egészen 1930-ig kellett várni, hogy egy jól csengő nevet találjon magának. Harry HOPMAN az olvasóközönség megvárakoztatását ellensúlyozandó három év alatt lezavarta a három vesztes döntőt (1930-32).   És hátrahagyott Andynek egy használható receptet: nem csak úgy kerülhet a neved egy kupára, hogy megnyered,  hanem úgy is, ha rólad nevezik el! 😀  Nem kell bíbelődni a megvédésével, az összes kiírásnál szóba kerülsz, és a betűnagyságot tekintve is sokkal jobban jársz. 😀

Frank Sedgman és Harry Hopman

Frank Sedgman és Harry Hopman

Hatásvadászati  okok miatt beiktatunk egy időspirált: a linearitás szellemében az utolsó helyre kívánkozna a dél-afrikai Eric STURGESS, de magyar vonatkozással is meg tudjuk indokolni, miért nem oda tesszük: első döntőjét máig egyetlen férfi egyéni GS-bajnokunk, a szombathelyi illetőségű ASBÓTH József ellen veszítette el az 1947-es Roland Garroson. Rá egy évre bukta el második döntőjét New Yorkban, és ’51-ben „visszatért” Párizsba, hogy befejezze a „triádot”. Jaroslav DROBNY volt az ítéletvégrehajtó, akivel sokat párosoztak, így gondolhatnánk, hogy a jó csapatszellem jegyében Jaroslav „egy kicsit” hagyhatta volna magát, csak hát ő meg négy bukott egyéni döntő után állt oda a szokástól eltérően az Eric-kel szemközti oldalra. ;)Külön érdekesség, hogy egymás oldalán is három vesztett döntőig jutottak, szerencsére más felállásokban (vegyespárosban is) mindketten sikeresek voltak. 🙂

Eric Sturgess

Eric Sturgess

Az eddig említett sorstársak, hogy a fölkapott szálon haladjunk tovább, egytől egyig nagy bajnokok voltak a PÁROS GS-eken: Lebreton 3, Riseley 2, Hunter 5, Hopman 7, Sturgess 6 GS-győzelmet ért el a maga partnereivel. Akkor még nem dívott a mai specializálódás, a drága jó John McENROE-t mintha onnan szalajtották volna, mert a viselkedésével nem volt keresnivalója abban a korban. 😀

Van azonban még egy britünk, hogy felülreprezentáltságuk Andy nélkül is biztosított legyen: Henry AUSTIN,  aki Fred PERRY (ő az, akit a britek a mai napig kénytelenek úgy emlegetni: „akinek utoljára sikerült”) oldalán nagy hőstetteket vitt végbe a DAVIS-kupában, de 1932-es és ’38-as wimbledoni, és ’37-es párizsi döntőjében sem tudott szettet nyerni, a két hazai döntőben egy-egy perec  (a teniszvilág egyes vidékein a 6:0-s szett neve) is becsúszott. 😦  És ami még indokoltabbá teszi, hogy a sor végére száműztük:  még három GS-döntőbe jutott be  –  vegyespárosban , de azokat is elveszítette. 😦 Emlékezetét így is megőrizzük, annál is inkább, mert ha ő nem forradalmasítja már 1933-ban (!) a wimbledoni öltözködést a sortban való pályára lépéssel, akkor talán a mai napig hosszú nadrágban láthatnánk kedvenceinket a teniszpályákon, amit a férfi teniszrajongók sem intézhetnek el egy vállrándítással, hisz ez esetben a lányok sem vetkőznek neki. 😀

Henry Austin

Henry Austin

És hol marad az OPEN ERA, kérdezheti, akinek leesett, hogy a számba vétel végére értünk?

Mit kezdjünk kedves kommentátorunk, Szabó Gábor Andy harmadik elveszített döntője utáni megjegyzésével:„Innen már nagyon nehéz lesz Andy MURRAY-nek… Goran IVANISEVIC volt az utolsó, akinek ez sikerült”?

Ha visszakérdezünk: ki az, akinek NEM sikerült, akkor a fent taglalt  „hatosfogat” a válasz.

Említettük Jaroslav DROBNY-t, aki bukta az első négy döntőjét, és „köztudomású”, hogy Rettegett Iván LENDL is elveszítette az első négy döntőjét. Iván ráadásul nagyon közel volt ahhoz, hogy nyeretlenségi sorozatát a bűvös hetes számra tornássza fel: a híres-nevezetes, végre megnyert ötödik GS-döntőjén (az 1984-es Roland Garros ) az észveszejtő győzelmi sorozatát itt befejező  McEnroe ellen fordít két szettes hátrányból, és a következő két döntőjét újra elbukja.  (Gyanakodhatnánk valami csehül különösen jól beszélő vírusra, ha nem lett volna Navratilova és Jan Kodes, a GS-menő, aki három egyéni győzelemmel is büszkélkedhet össze-vissza nyolc tornagyőzelméből. :D) Így nem „tudta” Iván megdönteni Fred STOLLE  ALL TIME RECORD-ját: öt elveszített egyéni GS-döntő – bajnoki cím szerzése nélkül (1963-65.).

Ivan Lendl

Ivan Lendl

De ahogy a cseheknek (bár Jaroslav egyiptomi színeket öltött már 1951-re, mikor megszerzi a hőn áhított első GS-címét Párizsban, mert az ő hazájában is emberarcot öltött a szocializmus ;)), úgy Frednek is sikerült az áttörés, a változatosság kedvéért ugyancsak Párizsban. (Figyeled ezt, Andy ? :D)

Ausztrál  rekorderünk nem a legotthonosabban mozgott ugyan salakon, de a ’65-ös párizsi versenyen a meleg és a könnyű labdák lehetővé tették számára a döntőbe jutást, ahol a sors egy másik ausztrállal hozta össze. Tony ROCHE (neki kellett volna Federert elkalauzolnia a Roland Garros megnyeréséhez) volt az illető, aki szintén öt döntőt bukott az elért hatból, csak ő nem „hepiendesen” oldotta meg a dolgot. (A magyarok számára sem, mert egyetlen egyéni GS-címét pont a mi Gulyás Istvánunk ellen szerezte. Igen, ez is Párizs. 😦 ) Mondanom sem kell, hogy STOLLE és ROCHE is agyonnyerte magát párosban és vegyesben: Fred 18, Tony 15 címet szorgoskodott össze különböző felállásokban. 😀

Tony Roche

Tony Roche

Kivesézve és összefoglalva az eddig történteket: aki eddig három elbukott GS-döntő után eljutott egy döntőbe negyedszer is, az nem maradt cím nélkül. Arra nem tud garanciát vállalni a tenisztörténelem, hogy a negyedik meghozza a győzelmet, meg egyáltalán: semmire nem vállal, hisz iparűzési engedélye sincs. Hiába az összes eddigi fáradozásunk, ha Andy úgy dönt, hogy történelmet ír, és hat döntő árán sem lesz bajnok. 😉

Soványka a célul kitűzött tanulság, amire kilyukadtunk, de az összegereblyézett adatok mégis azt mutatják, hogy skót hősünknek jó esélyei vannak, ha az időtényezőt is számításba vesszük.

Az „akiknek sikerült klub” Benjáminja ugyan már nem lehet, hiszen Andre AGASSI alig múlt 22, amikor megnyerte döntőjét Wimbledonban az első három vesztes GS-fináléja után. De „hatosfogatunk” majd minden tagja 30 év körüli, ha nem idősebb a harmadik vesztett döntője idején, bár abban az időben a harmincas korhatár átlépésével még nem számított egy játékos a mezőnyből lassan kiöregedőnek, és a korok összevetése e szempontból sem egyszerű. Andy MURRAY azonban még mindenképpen fiatal, nagy jövő előtt álló versenyző. Az időben hozzá legközelebb álló Goran csaknem 27 éves volt harmadik wimbledoni döntője elvesztésekor, neki ráadásul más GS nem nagyon jött szóba:  Wimbledontól távol egy elődöntő volt a legnagyobb eredménye a GS-eken, tornagyőzelmeinek nagy többségét fedett pályán, szőnyegen szerezte, ahol GS-címeket nem osztanak. Hazai pályán ugyan Andy még nem jutott döntőig, de nem kell erőszakot tenni a valóságon, hogy azt mondhassuk: a Roland Garros kivételével bárhol nyerhet, évente három esélye is van.

Sorolhatnánk a „one slam wonder” teniszezőket, akiknél Andy MURRAY már 23 évesen is nagyobb teniszezőnek mondható. (A teljesség igénye nélkül pl. Gaston GAUDIO, Thomas JOHANSSON, Richard KRAJICEK.) Andyt azonban ez aligha vigasztalná, ha néhány bukott döntőnél többet nem tudna elérni a GS-eken. Az sem elég gyógyír a számára, hogy a statisztika az ő pártján áll.

Nincs mese, legalább egyszer meg kell csinálni. Lehet szerencsével, vagy azzal, hogy egyszer ő van kirobbanó formában, és nem az ellenfelek. Mondjuk úgy, hogy megnyer végre egy szettet, lehetőleg az elsőt. 😀 Na meg kéne egy erősebb, pontosabb, hatékonyabb támadó tenyeres.

Már az ellentábor is szorít neked, Andy: JUST DO IT !

Reklámok
    • Celle
    • 2011 04 13

    Lelkesen olvastam a fejtegetéseidet, és persze megszavaztam Mörcsinek egy GS-t. Simán. 😀 Csak közben az jutott eszembe, hogy ez volt-e az álom… Úgy értem, arról beszélgetünk egy ideje, összejön-e Murray-nek egy GS valahogy, mikor pedig pár évvel ezelőtt szerintem nem ez volt a tét. A remények valami olyasmit ígértek, hogy felnőhet Rafa és Rog közelébe, amihez képest ez a sakkozgatás meg drukk, hogy gyerünk, Murray, megcsinálod, lehetsz te is GS-győztes, valahogy sivár. Egyáltalán nem nézem le ezt az eredményt, hatalmas dolog GS-t nyerni, félreértés ne essék! 🙂 De azért ez más dimenzió, és valószínűleg ezt neki is meg kell emésztenie.

  1. Hát igen, pokolian nehéz lehet elfogadni például, hogy Rogi fiú még mindig részesedést szeretne a cukorkás tálból. Rafa is addig fog küzdeni amíg lábra tud állni és benne is bőven van még szufla, bár én úgy gondolom, hogy nagy az esélye annak, ha ő egyszer zuhanni kezd, az gyorsan és meredeken fog bekövetkezni. A legbosszantóbb Mörcsi számára azonban Novak lehet. 1 hét különbséggel születtek, de Djokovicot 2 évvel korábban dobták mély vízbe, ennél fogva előbb is ért fel a top10-be, 2007-ben már USO döntő. A 2008-as AO egészen különleges volt, hiszen bár jól játszott Djokovic, azért el kell ismerni, hogy Fed mono közben volt, és a döntőben egy meglepetés ember, Tsonga várt rá. Murray is elvesztette a 2008-as USO-t Feddel szemben, de neki ezek után újra vele kellett játszania a 2010-es AO-n és bár egymás elleni mérlegük Mörcsi felé billen, a legfontosabb meccseket Roger nyerte.
    És akkor felejtsük is el a fentebb írtakat, mert bár nem látok sem Djoker sem Mörcsi fejébe, de mernék rá fogadni, hogy kettejük karrierjét nagyon meghatározzák a hátországból érkező hangok. Ha csak az elmúlt húsz évet nézzük, Szerbia-Szerbia&Montengró-Jugoszláv Szövetségi Köztársaság néven futott Djokovic országa. Balkán, háborúk, etnikai ellentétek. A szerbek a csapatsportokban jeleskedtek, főleg vizilabdában, kosárlabdában, kézilabdában és röplabdában. Meg persze a volt jugoszláv fociválogatottakat se felejtsük el. A nyomorúság közepette az egész ország ezeknek a csapatoknak szurkolt, extázisban ünnepeltek minden győzelmet. És az elmúlt években megjelent a Zimonjic-Ivanovic-Jankovic-Djokovic kvartett, egy olyan sportágban, amiben előtte nem voltak igazi hőseik, hiszen Goran horvát volt, Monica pedig az USA-ban élt és később amerikai színekben is versenyzett. Egy egész nemzet vette fel a teniszütőt főleg Ivanovic és Djokovic Grand Slam győzelmei óta. Egyéni sportág, mégis ugyanolyan szenvedéllyel és tűzzel szurkolnak nekik, mint a vizilabdacsapatnak. Az otthoni sajtóban ők az ország legnagyobb hősei. Biztos vagyok benne, hogy szobrot is emelnek nekik a karrierjük végén.

    Ezzel szemben, Andy a tenisz majdnemőshazájából jön, de mindenképpen onnan, ahol a Szentély van. Illetve mégsem teljesen, és ezt elég sokszor meg is kapja a médiától. Merthogy ő csak akkor brit, amikor nyer, egyébként meg skót. Az angol sajtó, meg ugye szívesen ír minden Mörcsi fiaskóról. Tony Blair és Gordon Brown miniszterelnök urak is skót származásuak, és bár most épp Cameron úr a miniszterelnök (aki londoni), az előző két PM alatt eléggé megnőtt azon angolok száma akik szerint Skóciának függetlenedni kéne. Merthogy nehogymár a skótok irányítsák az országot. Meg úgy egyáltalán. Minek szavaznak a Parlamentben a skót, a walesi, és az észak-ír képviselők olyan témákban amik csak Angilát érintik. Na de elkanyarodtam a témától. Nem arról van szó, hogy Murrayt nem támogatja a brit nép. Szurkolnak ők a maguk csendesebb módján, de minden egyes GSen elszenvedett vereség után, felzendülnek a kérdések. Mikor és hol fog AM GS-t nyerni immáron lassan 75 évnyi brit koplalás után (már ami a férfi egyéni GS győzelmet illeti). További terhet jelent számára Wimbledon. Mégiscsak hazai Grand Slam, és csupán 4 nemzetnek adatik meg, hogy úgymond otthon játszhasson ekkora tornán. Nem véletlen, hogy Andy eddigi 3 döntőjét Ausztráliában és az Egyesült Államokban érte el. Arról nem is beszélve, hogy amióta elkezdték salakossá lassítani a wimbledoni gyepet, mondhatjuk hogy már nem fekszik neki. Talán Amelie Mauresmo és úgy egyébként a franciák azok akik még nála is jobban képesek befulladni a hazai tornán. Egy szónak is száz a vége, mindkét srác tehetséges teniszező, de míg Novak a győzelemért játszik, addig Andy a vereség elkerüléséért, és a kettő között bizony hatalmas különbség van.

  2. És mielőtt elfelejteném, nagyon jó és alapos írás ez, a képek a hőskorból pedig egyenesen szuperek. Üdv a klubban FjmR 😉

    • Celle
    • 2011 04 13

    @f4c3m4n Ilyeneknek miért nem szentelsz egy egész posztot, Fész úr? 😀 Szerintem többen megtalálnák, mint kommentként, és tök érdekes.

  3. @Celle
    Egyetértek:)

    A poszt nagyon jó lett, gratulálok hozzá!!!

  4. Nagyon jó írás lett, grat! 🙂
    Andynek meg én is szurkolok, a tudása abszolút megvan hozzá. Már csak a szívét kellene megtalálnia hozzá.

    • Celle
    • 2011 04 13

    A képek Kétit dicsérik, jusson neki is a glóriából! 🙂

    • budhay
    • 2011 04 13

    Köszönöm mindenkinek a szíves fogadtatást.

    @f4c3m4n Nem tudom, Andy miről álmodott. Fed és Rafa azt nyilatkozták egymástól függetlenül, és szerintem hihetően, hogy sosem álmodtak arról, hogy ennyi mindent elérnek.
    Az biztos, hogy fölöslegesen nagy terheket raktak rá. Az Eusport Simon Reed-je pl. nemes egyszerűséggel kikiáltotta a világ legjobbjának, aki ellen Fednek semmi esélye. Így azért nehéz.
    Én nem írnám azért le, és ha az első megszületne, “könnyen” lehetne belőle több is. 🙂

    @f4c3m4n
    Passzívabb Andy, mint Gyokó, ez kétségtelen, bár szerintem nem azért, mert kevésbé akarja a győzelmet, hanem Gyokó egyszerűen jobb támadásban, ezért bátrabban kezdeményez.
    Van erre állatorvosi ló: a Nadal elleni meccsek.
    (Fölmerült bennem, hogy még ezt is taglalom befejezésül, aztán maradt belőle a támadó tenyeresre való utalás.)
    Ezeken Andy támad, mert nincs más esélye. De amikor nem fog ki extra napot, mint pl. a ’10-es AO-n, akkor döntő pillanatokban rendre a hálóba vágja a tenyeres támadásokat (’10-es Wimby-meccs, M.Cup-e.döntő).
    Ezért nem igazán kezdeményez, amikor rá sincs kényszerítve.
    Ebből az ördögi körből mégis valami erőltetett bátorsággal lehetne kitörni.
    Andy, ha nincs maga alatt, nagyon sok meccset nyer fölényesen. Ezeken nyugodtan vállalhatna sokkal több kockázatot, mert ha itt nem sikerül, miért sikerülne a nagy meccseken? 😀
    Kétinek meg köszönet a képekért! 😀

    • budhay
    • 2011 04 13

    Az első bekezdés (“Nem tudom, Andy miről álmodott.”)

    @Celle -nek akart szólni. 😀

  5. @budhay Nagyon szívesen! 🙂 Mi köszönjük az írást, nagyon jó lett! 🙂

    Murraynek egyre nem szabad alapoznia, hogy elvileg az idő neki játszik. Várni, hogy mikor lesz lehetősége. Csak hát még akkor is ott lesz Djokó, Delpo, meg a most feltűnt titánokból valaki. 24 éves, nagyon fiatal még. Van ideje, de nagyon sokáig nem húzhatja… Tényleg, meg kell ezt csinálni, na! 😀

    • Celle
    • 2011 04 13

    @budhay Ez igaz, és el is hiszem Rognak, Rafának, hogy ennyi mindenről nem is álmodtak sose. Csak ott van az, amit mondasz, hogy milyen terheket pakoltak szegény Murray-re, ráadásul úgy, hogy két olyan nagy nyomában toporgott, toporog, akik nem nüanszokkal értek el többet a mezőnynél. Persze ott van toporgásban társnak Dzsóker is, de hát az ő biznisze már beindult.

    Leírni én sem akarom, lássuk a medvét! 😀

    • budhay
    • 2011 04 13

    @cathy07
    Ezt én is így érzem. Lehet úgy jó két éve erre. Ha addig nem indul meg a szekér, akkor őt is elkezdik majd úgy emlegetni, mint a legjobb teniszező, aki nem nyert GS-t, akárcsak Gorant, és már csak abban reménykedhet, hogy egyszer majd hattyúdalként sikerül neki is.

    @Celle
    Igen, a nem nüanszok odáig fajultak, hogy bármit is álmodott Andy, az már látszik: utolérésről szó nincs.
    Gyokónak se persze. Már nem “one-slam-wonder”, akár világelső is lehet egy ideig, de nyilatkozata: “rossz korban születtem”, nem sokat vesztett az érvényességéből.

    • Celle
    • 2011 04 14

    @budhay Utolérésről nincs szó, az biztos.

    Gyokó annyival van előrébb, hogy van 2 GS címe, azaz pont kettővel több, mint a szegény szerencsétlen skótnak. A kettő meg már nem is egy, azaz még csak az se mondható, hogy valahogy összejött, és egyszer az életben szerencséje volt. Murray-nek egyelőre ez az első, esetleg kicsit szerencsés trófea sincsen még meg.

    És még gyűjtögethet azért Dzsóker rendesen. De ahogy Fed mondta az első wimbledoni címéről: az ember kicsit hátradőlhet ilyenkor lélekben, hogy már akármi is történik, jöhet sérülés, váratlan balszerencse, bármi, ő már GS-t nyert. Megvan, amiért elkezdte. Száz szónak is egy a vége, Mörcsi, nagyon kellene legalább az első. 😀

    • budhay
    • 2011 04 14

    Igen, annál is inkább, mert a második már sokkal könnyebben jöhetne, megszabadulva a nagy tehertől.
    Ezres tornákat tekintve 7:6 Gyokónak, pedig ott van az időbeli előny, amit Gio ír, nem irreális, hogy GS-eket tekintve is egál körül végezzenek.

    • geod01
    • 2011 04 14

    igazán nagyszerű írás FjmR, teljes a gratuláció neked! 🙂

  6. Hey there! I’m at work browsing your blog from my new apple iphone! Just wanted to say I love reading through your blog and look forward to all your posts! Keep up the excellent work!

  1. 2011 04 13
    Trackback from : Quote me « Open Era
  2. 2011 11 07

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: