Búcsú Miamitól

A fiúk lányok elbúcsúztak a kemény pályától, irány a salak! Nagy változásokra ne számítsunk, ami a játék képét illeti. Megtudhattuk már rég, hogy simán lehet salakpályás teniszt játszani akár füvön is. Méghozzá nagy hatékonysággal.

Nole úgy néz ki már-már verhetetlen. Legalábbis az idei 24 mérkőzése alapján erősen úgy tűnk. Pedig válogatott legények próbáltak meg felülkerekedni rajta, de mindannyian elbuktak  a csatában. Rafa kétszer, Roger háromszor ment például szembe a szerb vitézzel. De Bördie, Murray, Lopez, Fish, Ricsi, Troicki, Alma, Blake is megpróbálták a lehetetlent.

Novak Djokovic-Rafael Nadal 4-6 6-3 7-6

A lányoknál Vika két szettben győzte le Sárit.

Victoria Azarenka -Maria Sharapova 6-1 6-4

 

Reklámok
    • Celle
    • 2011 04 04

    Vicces! 😀 Vicces látni, amit a nadalos drukkerek egy része művel. Az elvakultak nem is akármilyen elánnal és stílusban. Nehezen tudnak mit kezdeni a helyzettel, hogy új kihívó akadt, aki meglehetős sikerekkel látszik ostromolni Rafa trónját. Mert Fed számukra ugye egyértelműen a múlt, őt könnyű lesöpörni, őt Rafa taszította le a trónról. Lezárt ügy, néha még kapálózik kicsit, de komolyan venni semmiképp nem kell. Bukott királyfi. Na de hogy ugyanez megtörténhessen Rafával esetleg… hogy legyen valaki, aki abban is megakadályozhatja, hogy Fed sikereit betetőzze… na az rémületes a szemükben.

    Ezt csak úgy mondom, mert mintha ezt látnám szerteszéjjel, több helyen. 😀

    • budhay
    • 2011 04 04

    Máskor is láttam már olyan meccs utáni, hálónál való találkozást Djokó és Rafa között, amikor Nole legszívesebben leteperte volna Nadalt, aki egyébként kimondottan jó vesztes, de a képen látszik, hogy már inkább menne a táskájához rendet rakni.:D

    • Vilandra
    • 2011 04 04

    @Celle Ehhez nem igazán tudok hozzászólni, mert keveset olvastam teniszfronton mostanában. De. Valahogy meg tudom őket érteni. Szerencsénkre, mi ezen már túl vagyunk Feddel kapcsolatban… 🙂

    A döntő nagy részét láttam. Nem az egészet, mert kénytelen voltam időnként mást is csinálni, nehogy bealudjak az unalomtól. Viszont Nolénak gratulálok. Ahogy a TB-t behúzta, nem hittem volna. Csak kezdek azon aggódni, tényleg minden rendben van ezzel a gyerekkel? Mert ez most nem normális. És azt sem hiszem, hogy csakúgy, hirtelen beérett és megjött az önbizalma! 😉 🙂

    • Celle
    • 2011 04 04

    @Vilandra Persze, érthetőek a félelmek, csak azért érdekes látni, hogy ez a dolgok rendje. 🙂 Hogy most ők vannak a abban a helyzetben, mint pár éve a fedesek velük szemben. Meg azért nem mindegy a félelem mellé párosuló stílus és arrogancia sem. De ez bizonyára a független attól, kinek a rajongótáboráról van szó. 😛

    Miért ne ért volna be? 😀 Ő így érik.

    @budhay Három és fél óra alatt el lehet ám fáradni. 😀 Pláne ha az ember még ki is kap.

    • Vilandra
    • 2011 04 04

    @Celle Ja. De én már előre röhögtem azon, amikor ez az idő nekik is eljön. 🙂
    Mondjuk, én nem gondoltam volna, hogy ehhez Nolénak bármi köze lesz! Inkább valami ismeretlen, ifjú titán. Úgy lett volna az igazi! 😉

    Mindenesetre, felkeltetted az érdeklődésem, úgyhogy olvasgatok majd kicsit…

    • Celle
    • 2011 04 04

    @Vilandra Az ifjú titánok talán még túl ifjak szerintem. 😀 És kicsit tényleg váratlan fordulat ez Dzsókertől. Kicsivel ezelőtt még tán szegény Murrayről is jobban hittem volna.

    • Vilandra
    • 2011 04 04

    @Celle Nem akarok megbántani egyetlen Nole rajongót sem. De. Évek óta nézzük a szenvedését a napon, majd jött az allergia, aztán az ütőcsere. És hipp-hopp, mindez a múlté. Nem hiszem, hogy csak nekem furcsa ez egy kicsit. 🙂
    Ettől függetlenül ez az idei hármas győzelem rekord, számomra is becsülendő!

    • Celle
    • 2011 04 04

    @Vilandra Elég hirtelen a fordulat, ja, ez igaz. Felnőtt. Olyankor meg már nincsenek gyerekbetegségek. Vagy csak ritkán. 😀

    • Vilandra
    • 2011 04 04

    @Celle Na jó, ezt ne mondd! Nekem volt. Mumpszom. És iszonyú volt. Azaz, keressünk más kifogást! 🙂

    • Celle
    • 2011 04 04

    @Vilandra Ritka kivétel vagy. 😀 De lehet, hogy még Dzsóker is vissza-visszaesik.

  1. Most rájöttem miért jöhetett létre ez a sorozata Nolénak 😀 Nem futott össze Roddal! 😉 😛

    • Celle
    • 2011 04 04

    @cathy07 Majd salakon! 😛 😀

  2. @Celle Ezen akár meg is sértődhetnék 😛 😀

    • Vilandra
    • 2011 04 04

    @Celle Bocs, de én tehetek róla, hogy gyerekkoromban nem kaptam el, csak sokkal később? 🙂

    Mostmár kíváncsian várom, hogy mit fog felmutatni a salakszezonban! Mert ugye, ott Rogertől úgysem várunk túl sokat! 😉 🙂

    @cathy07 Ebben van valami. Hogy is nem gondoltam erre még eddig? 🙂

    • Celle
    • 2011 04 04

    @cathy07 Ne tedd! 😀

    @Vilandra Mondtam én olyat, hogy te tehetsz róla? 😀
    Nem, nem várunk túl sokat, de szeretem a meglepetéseket. A kellemes meglepetéseket. 😀

  3. juj Nole még nem volt monós 😀

    • Vilandra
    • 2011 04 04

    @Celle Na, megszőlalt az örök optimista! 🙂

    @f4c3m4n Miért, Rafa talán volt?

    • Celle
    • 2011 04 04

    @f4c3m4n Fész! Te gonosz vagy! 😀 😀

    @Vilandra Azért az örök optimizmus inkább csak jó lenne, annyira nem igaz sajna.

    • Vilandra
    • 2011 04 04

    @Celle Úgy általánosságban lehet, hogy nem, de Feddel kapcsolatban, biztos igen. 🙂
    De nem baj, vannak dolgok, amikből nem lehet kigyógyulni!

    • Celle
    • 2011 04 04

    @Vilandra Inkább az van, hogy csinálhat én tőlem ő már szinte bármit, akkor is az marad, aki, bírom én őt így is meg úgy is. A fanyalgók meg az ellendrukkerek se nagyon idegesítenek föl, és tuti lesz még néhány szép pillanat, meg jó látni, amikor élvezi a játékot. 🙂 Örülök, hogy van és passz. 😀

    • Vilandra
    • 2011 04 04

    @Celle Tudod, mit? Tudom. Azt hiszem, lassan én is beletörődöm ebbe. Nem könnyű ez a dolog, de valamiért úgy érzem, tartozom ennyivel Fednek. Azért a sok szép percért és óráért.:)

    • Celle
    • 2011 04 04

    @Vilandra Persze hatalmas élmény, amikor győz, legutóbb, az AO-döntő végén a szó szoros értelmében ugráltam örömömben. 😀 Szeretne az ember ebből minél többet.

    Azt hiszem egyébként, úgy lehet nehezebb folytatni és játszani, hogy sokan azt mondják, ez már méltatlan és fölösleges. Több erő kell hozzá, meg nagyon kell tudni, ki is vagy valójában. És hát Fed így is valaki, az is marad, és ezt tudja is magáról. 😀 Persze talán ezzel foglalkozik kevesebbet, egyszerűen csak imád teniszezni. És ha tudja még csinálni, ha úgy látja, lehet még valamit keresni – legyen igaza! -, akkor csinálja csak! 😀 Meg mi mást tehetne? Minden porcikájában erre született.

    • Vilandra
    • 2011 04 04

    @Celle Valahol értem, és érzem, hogy miről beszélsz. Hányan írták, mondták, hogy a csúcson kellett volna abbahagynia. De nekem és neked, minden torna, minden perc egy haladék, egy újabb élmény. Mindegy, mi a végkifejlet. És igen, Roger erre született. Hogy élvezze, hogy élvezzük! 🙂

    • Celle
    • 2011 04 04

    @Vilandra Persze azért győzzön, ha lehet, csak nem haragszom rá, ha nem. 😀 Elvégre lassan 30.

    • budhay
    • 2011 04 05

    @Celle
    A mondanivalóm Gyokóra lett volna kihegyezve. 😀
    Szeretethiány, Oidipusz-komplexusból fakadó pótapa-keresés (ld. viszonyát Marian Vajdával), ilyesmi. 🙂

    @f4c3m4n
    Még a bölcsességfogban fellépő abdominális tendonitisze sem volt, de viccen kívül: nem tudom elképzelni, hogy ezt a kamikáze-mozgást hosszú távon meg lehet úszni sérülés nélkül.
    Aztán hallgathatjuk megint, Fed mekkora mázlista a sérülésnélküliségével (ami még csak nem is igaz).
    Úgy látszik, mikor az “ízület-gyilkos” teniszt csodálván az egekbe magasztalják Nadalt és Gyokót: “Micsoda szívük van!” felkiáltással, nem jut eszükbe, hogy ezt a dolgot az ész felől is meg lehet közelíteni. 🙂

    • Celle
    • 2011 04 05

    @budhay Sejtettem tulajdonképpen, csak Rafa személyisége talán egyszerűbb, ezért aztán inkább rá reagáltam. 😀

  1. No trackbacks yet.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s

%d blogger ezt kedveli: